A tegnapi nap után, azt hiszem meg kellene tanulnom nem meglepődni semmin. A főnökkel való találkozás a BlackCatben… ennél sokkolóbb élményben aligha lehet részem még egyszer az életben. Kurayamit pedig legszívesebben megfojtanám. Hogy vállalhatta el ezt a munkát? Ettől a fazontól a hideg is kiráz. Yami, egyszer bosszants fel, meg lesz az ürügyem, hogy kinyírjalak!

Alighogy ezt végiggondoltam így félálomban jött is az isteni csapás – Yami kezének képében. Vajon meg tanult gondolatot olvasni? Mikor nagy nehezen felültem, akkor vettem csak észre, hogy drága hugim alszik. Nagyszerű, már álmában is engem akar kinyírni… Aztán megfordult a fejemben egy gonosz kis gondolat. Kimentem a konyhába, majd egy pohár hidegvízzel a kezemben tértem vissza újra. Mintegy véletlen, minden szándékosság nélkül a pohár megbillent a kezemben – nem tehetek róla, béna vagyok néha -, a víz pedig egyenesen Yami nyakába borult. Talán… ki kellett volna szednem belőle a jégkockákat… akkor még most is hallanék.

A reggeli incidens után hugim nem volt hajlandó hozzám szólni. Miután megreggeliztünk Yami egyetlen szó nélkül karon ragadott, és elkezdett kivonszolni a lakásból.

- Hé, várj már, most ugye nem akarsz kicsukni? Yami! – Kezdtem megijedni. Aztán észrevettem valamit az arcán… majdnem elvigyorodott. Szóval szívatsz? Rendben, a háború még csak most kezdődik. Felhagytam a hadakozással, és követtem Kurayamit a liftbe, közben azon agyaltam, hogyan vághatnék vissza neki.

Mint később rájöttem, vásárolni akart a drága. Csak azt felejtette el, hogy a pénz, ami nálunk van, az összes vagyonunk… és mindet elköltötte kajára. Ezzel nem lenne probléma, ha azt vett volna, amit eredetileg akart, csakhogy a csomagolás mindkettőnket megtévesztett, így a kaják felét megvenni nem volt értelme. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy éhen fogunk halni. Otthonról pedig mostanában biztos nem jön money, mert elintéztem, hogy csak háromhavonta küldjék. Nem ártana megtanulnom belelátni a jövőbe…

Otthon nekiálltunk gyakorolni, nem akartuk beégetni magunkat… kicsit talán mindketten úgy éreztük, hogy ez most élesben megy. Végül öt óra körül beestünk a bárba. Nem voltak ott túl sokan, alig öt asztalnál ültek csak. Ezt kellene forgalomnak hívnom? A pult mögött ott állt a főnök, épp egy fiatal sráccal beszélgetett, de amikor észrevett minket, elnézést kért a sráctól, és elénk jött.

- Egy órával később is ráértetek volna bejönni, de ha már itt vagytok, akár kezdhettek is – mutatott a „színpad” felé. Nem mondott mást, visszament a sráchoz beszélgetni. Láthatóan jól szórakozott vele. Mi álltunk még ott döbbenten, majd észbe kapva elindultunk a mutatott irányba.

Ahogy jobban körülnéztem, csak párok voltak az asztaloknál, így nem volt nehéz kitalálni, mit játsszunk. Láttam Kurayami arcán a tömör undort, mikor egy kissé nyálasabb számot kértem, hogy kezdjen el (mianhae… direkt csináltam). Alighogy elkezdtem énekelni, Seok Yung felkapta a fejét. Nem vagyok énekes, de azokat a dalokat, amiket játszani szoktunk, már szinte hibátlanul el tudom énekelni; és többen mondták, hogy egész jó hangom van. Egy diadalittas mosolyt villantottam felé, mire ő felmutatta két hüvelykujját. Nocsak, talán tetszik? Ahogy Yamira néztem, gyanakvást láttam a szemében. Azt hiszi, hogy bejön nekem a főnök? Visszafordultam a bárpult felé, ahol Seok Yung… ÉPPEN A SRÁCCAL FLÖRTÖLT! Yami még mindig engem nézett, nekem pedig megfogalmazódott egy gonosz kis terv a fejemben. Hugimnak nem tűnt fel a nyilvánvaló… a főnök nem veti meg a szexi fiúkat (igen, ez még Kurayami szívatásának a része). Ezt még ki lehet használni. Ahogy telt az idő, egyre többen tértek be a BlackCatbe, többnyire még mindig párok, bár akadt néhány szingli is. Az egyik közvetlenül előttünk álló asztalhoz egy négy főből álló csapat ült le, egytől egyig srácok. Időszerűnek éreztem, hogy a szerelmes számokat felváltsa néhány kevésbé csöpögős is, ezt a váltást pedig nagy megkönnyebbüléssel fogadta a négy előttünk ülő. Yami, mintegy „véletlen” egyszer bokán rúgott, mikor túlságosan sokat legeltettem a szemeim a négy kis cukiságon. Én csak magamban nevettem, aztán ez átváltott démoni kacajba. Megvagy, Kurayami.

Alig vártam, hogy vége legyen az estének, és bezárjunk. Úgy tíz óra körül elkezdtek hazafelé szállingózni az emberek. Utoljára a négy srác maradt bent, éppen fizettek. Yamival összeszedtük a cuccainkat, majd hugim hirtelen megszólalt:

- Yoru, ugye tudod, hogy nagyon látványosan bámultad őket? – bökött a négy srác felé.

- Édes, majdnem lenézték rólam közülük ketten a ruhát, a másik kettő meg felváltva bambulta egymást, meg téged… Szerinted mit kezdenék én velük?

- Éppen ezért nem kellett volna úgy nézned. – Felnevettem Yami rosszallását hallva. Mintha te nem őket bámultad volna, mikor épp nem engem bökdöstél gyilkos tekintettel.

A következő pillanatban helyből ugrottam három métert. Nem számítottam rá, hogy az egyik srác visszajön, és megfogja a kezem.

- Helló, lányok. A fiúkkal azon gondolkoztunk, vajon mit szólnátok, ha elhívnánk titeket éjszakára?

- Ne haragudj, de te most egyéjszakás kalandra invitálsz minket? Felejtsd el – löktem oda neki fagyosan.

- Ch, miután egész este nekünk illegetted magad, nem igazán hiteles a jéghercegnő dumád. – Amint ezt kimondta, a keze az enyémről a fenekemre tévedt, és úgy húzott magához egy csókra. Hát mit ne mondjak, a kölyök nem volt már szomjas, egész este csak piát rendeltek, és ez érződött is rajta rendesen. Beleharaptam ajkába, és ellöktem magamtól. Ekkor lépett akcióba Yami is:

- Mi a fenét képzelsz magadról?! – Ezzel a lendülettel lekevert egyet a srácnak ököllel. Talán verekedni azért nem kéne…

A szememmel a főnököt kerestem, de miután ez a négy fizetett, őt hívta valaki telefonon, és azóta nem jött ki az irodából. Gondolkozni nem sok időm volt, mert ez az állat elkapta a hajamat, én meg hiába próbáltam szabadulni, nem bírtam. Mikor lett ez ilyen átkozott erős? Aztán nem foglalkozva tovább a verekedés esetleges következményeivel, leggyengébb pontját vettem célba a térdemmel. Yami követve példámat, szintén a tettek mezejére lépett. Hát, őt nem nagyon kell félteni… a következő pillanatban észbekapott a két – még sértetlen – srác is, és megpróbáltak minket kirángatni az ajtón. Én kaptam egy szép pofont, mire nekiestem az egyik asztalnak, a szám pedig felrepedt. A hangzavarra befutott Seok Yung is. Édes drága jó Istenem… ezek négyen, hiába részegek, itt döngölik földbe…

Azonban tévedtem. Olyan gyorsan rendezte le őket, hogy felfogni is alig bírtam. Szóval ez a hobbija… Harcművészkedik. Nem is akárhogy! Próbáltam feltápászkodni a földről, de visszacsúsztam, amikor rá akartam nehezedni a lábamra. Nagyszerű, frontálisan ütközött a földdel, mikor elestem.

- Nem ajánlom, hogy még egyszer idetoljátok a képeteket! – Hallottam még a főnök dühös hangját. - Aztán odajött hozzánk, és segített összeszedni magunkat. – Jól vagytok?

- Csak kaptunk két pofont, nem olyan gáz. Yami, te rendben vagy?

- Kevésbé nyomorodtam meg, mint te – utalt itt felrepedt számra, és vérző térdemre. Hogy tudtam így elnyalni?

- Hívjam a rendőrséget?

- Szerintem már messze járnak…

- Egyáltalán nem féltek? – sóhajtott. – Legalább hagy szedjelek rendbe titeket. – elindult az „irodájába”, mi pedig követtük, azonban a nappali bejáratánál megtorpantunk, mire ő csak intett, hogy üljünk le a kanapéra.

Elővett egy dobozt a szemben levő szekrényből, majd nekiállt lekezelni Yamit. Vele gyorsan megvolt – látszik, melyikünk bunyózik jobban -, velem azonban elmojolt egy ideig – hála a térdemnek.

Nem néztem volna ki belőle, hogy miután olyan… furcsán kezelt minket, egyszer itt csücsülünk majd a kanapéján, és épp a sérüléseinket hozza rendbe. A viselkedését azonban kezdtem megérteni, mikor láttam a sráccal a pultnál… Vele elnevetgélt, beszélgetett… sőt, még flörtölt is. Viszont mikor egy-egy plázacica odament hozzá, olyan hidegen viselkedett velük, hogy szinte megfagyott a levegő. Direkt akart ránk ijeszteni, mikor először találkoztunk. Látta rajtunk, hogy majd elcsöppenünk a láttán, így eltaszított magától… mert ő a fiúkat kedveli.
Elmosolyodtam. Ezt Seok Yung is észrevette, éppen ezért direkt szorosabban kötözte be a térdem, mint kellett volna – a mosolyból azonnal fintor lett. Egyenesen a szemébe néztem, próbáltam szuggerálni, hogy felfogja, ez fölösleges cselekedet volt a részéről, mert tudom a titkát. Aztán felismerés csillant a szemében, de hogy biztosan értsem, bólintott is mellé. Yami minket látva kényelmetlenül fészkelődött mellettem, teljesen félreértette a szitut. Végül nem bírta tovább, és útbaigazítást kért a mosdóhoz. Én pedig lecsaptam a lehetőségre, és megpróbáltam bizonyosságot szerezni.

- Oppa, téged nem érdekelnek a nők, nee? – Ha ivott volna, biztosan kiköpte volna a löttyöt – az arckifejezéséből erre következtettem.

- Hát feltűnt?

- Csak a vakegerek nem vennék észre. Meg Kurayami. Azzal a szőke sráccal tök jól elvoltál, de mikor megjelentek a kiéhezett plázacicák rögtön jégcsappá változtál – mosolyodtam el.

- Akkor a „húgod” nem tudja?

- Nem. Ez száz százalék.

- Mit nem tudok? – lépett be hugim az ajtón. Ebben a pillanatban Seok Yung riadtan nézett rám.

Azt, hogy ki volt az a négy idióta. – A főnök felől hirtelen fojtott sóhajt hallottam, amint ezt kimondtam. Miért árulnám el Yaminak? Ez kell a tervemhez.

- Ja, nem tudom. – Látszott Yamin, hogy eltűnt a gyanakvása.

- Vigyázzatok velük, a környéken szoktak mászkálni, és nem ez az első eset, hogy bajt kevernek. Eddig csak azért nem dobtam ki őket innen, mert végül mindig megoldódtak az összetűzések, de mint az alkalmazottaimat, köteles vagyok titeket megvédeni. – Hát persze. Még véletlenül sem akarsz barátkozni – elmosolyodtam magamban. – Egyébként, meglepően jók vagytok a színpadon. Eddig ti vagytok a legjobbak azok közül, akik nálam dolgoztak.

- Hányan voltak itt előttünk?

- Ti vagytok a negyedik csapat, de egyben az utolsók is. Ha benne vagytok, akkor mostantól végleg maradtok. – Hugival egymásra vigyorogtunk.

- De csak ha legközelebb is tartasz harcművészeti bemutatót… hyung.

- Remélem nem lesz rá szükség… ha gáz van, hívjatok – utalt az előbbi eseményekre, majd a kezembe nyomott egy névjegykártyát. Az még azért feltűnt, hogy a „hyung” megszólításra először meglepődött majd alig láthatóan mintha halványan elmosolyodott volna.